Healing Hub csoportos önkéntesség - élménybeszámoló

Published on 5 October 2024 at 17:19

2024 augusztus 9-29. között háromhetes csoportos önkéntes eseményt tartottunk Hácson, a Belső Mosoly Alapítvánnyal együttműködésben. A tábor helyszíne Béndekpusztán volt, egy elhagyatott faluban, ahol célunk az volt, hogy a természet által átvett táborhelyünket megtisztítsuk és előkészítsük további táborok és rendezvények tartására.

A háromhetes táborra összesen tizenöt nemzetközi, 18 és 30 év közötti önkéntest fogadtunk, akik Spanyolországból, Olaszországból, Belgiumból, az Egyesült Királyságból, Portugáliából, Franciaországból, Afganisztánból, Magyarországról és Csehországból csatlakoztak hozzánk. Néhány saját önkéntesünk is részt vett a munkálatokban pár napig.

A tábor szervező csapata egy fő szervezőből, egy táborvezetőből (aki egyben a hely tulajdonosa is volt), egy munkaszervezőből és a szakácsukból állt. Ezen kívül különböző workshoptarókat is meghívtunk.

A tábor első napjai ismerkedéssel és Béndekpuszta felfedezésével teltek. Ez az egykori falu az 1980-as évek óta lakatlan, azóta lassan visszafoglalta a területet a természet. A régi házak romjai szinte eggyé váltak a földdel, mára csak a gyümölcsfák és egy-egy beomlott kút jelzi az ember nyomát. Miután megismertettük az önkénteseket a területtel és elmeséltük terveinket, egy workshoppal folytattuk a napot Muhari Réka Orsolya vezetésével, ami során feltérképeztük a csoport elvárásait és azt, mivel tudnak hozzájárulni a közös munkához.

Az első hét célja a sűrűn benőtt terület megtisztítása volt. Száraz ágakat gyűjtöttünk, használható téglákat szortíroztunk, és fákat vágtunk ki, hogy előkészítsük az anyagokat a jövőbeli szerkezetekhez, például a szabadtéri zuhanyokhoz. Pár nap alatt átlátható, átjárható területté varázsoltuk együtt a terepet. Tisztogatás közben az egyik résztvevő szarvasagancsot talált a fák között, ekkor mindannyian abbahagytuk a munkát, és összegyűltünk köré, hogy megcsodáljuk a természet ajándékát.

Sikerült létrehoznunk egy kültéri tűzrakót is és onnantól kezdve mindennap bográcsos ebédet főztünk nyílt tűzön. A három hét alatt vegetáriánusan étkeztünk, az ételek bőségesek és táplálóak voltak. Három nemzetközi estét is tartottunk, ahol az olasz, spanyol és francia önkéntesek vették át a konyha irányítását és saját kultúrájuk ételeit osztották meg velünk. Minden étkezés előtt rövid csendes pillanatot tartottunk, ahol kézen fogva hálát adtunk – ez a rituálé hamarosan a tábori mindennapjaink szeretett részévé vált, a nemzetközi esteken pedig az adott ország szokásai szerint kezdtük el az étkezést.

Az első hét intenzív munkája után éreztük, hogy a csoportnak szüksége van még egy kis töltődésre, ezért kreatív tervezési gyakorlatba kezdtünk a résztvevőkkel. Egyénileg bejárták a területet, és elképzelték, milyen lenne a számukra ideális tábori helyszín. Később négyfős csoportokban együttműködve plakátokat készítettek, amelyeken összegyűjtötték, egyesítették terveiket. Ezekből a csoportos tervekből minden csapat kiválasztott egy elemet, amelyet meg is valósítottak.
Az eredmények lenyűgözőek voltak. Az egyik csapat egy mozgatható polcot készített a zuhanyok mellé, egy másik egy ülőplatformot épített egy fűzfára, amely hat felnőttet is elbírt. A harmadik csapat mászó elemet hozott létre, amely kilátóként is szolgált. Azon felül, hogy a projektek funkcionálisak lettek, tanulási lehetőséget is adtak a résztvevőknek a tervezés, az anyagszámítás és a csapatmunka gyakorlására, illetve maradandó elemekként gazdagítják tovább a táborhelyet.

Közben folytattuk a további faanyag gyűjtését a zuhanyoszlopokhoz, és építettünk egy nagy munkapadot a fa tisztításához és kezeléséhez. A második hét végére megtisztítottuk, lecsiszoltuk és lefestettük a rönköket, készen az építésre.

Az utolsó héten egy nagy faállványt építettünk, amely egy köbméteres víztartályt tartott, ástunk egy árkot a vízelvezetéshez, és összeszereltük a szabadtéri zuhanyokat OSB panel falakkal, ezeket lazúrral kezeltünk, hogy védjük őket az időjárás viszontagságaitól.

A tábor egyik fénypontja egy 22 méter átmérőjű, hétgyűrűs labirintus építése volt, amelyet a régi falusi házakból származó téglákból hoztunk létre. Amikor a labirintus közel járt a befejezéshez, meghívtuk Szalay Csabát, Magyarország egyik vezető labirintusépítőjét, hogy segítsen minket az utolsó simításokban. Amikor elkészült, gyertyafényes sétával avattuk fel. Aznap este mindannyian a jurtákban aludtunk, hallgatva az erdő hangjait – a közeli szarvasok bőgését, baglyok huhogását, sőt egy vaddisznó család is megjelent a zuhanyzók közelében.
A teljes élménytől úgy érezhettük magunkat, mint egy törzs, minek tagjai összetartoznak.

A csoport kezdettől gyorsan meleg és nyitott légkört alakított ki, ahol mély beszélgetések és reflexiók is helyet kaptak. Teliholdkor egy közös szertartást tartottunk „Mother Nature” kártyákkal, ahol mindenki hozott egy tárgyat, amit középre helyeztünk – ez egy gyönyörű zárópillanat volt, és köztük ott volt az agancs is, amit korábban találtunk.

Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ilyen elkötelezett résztvevőink voltak. Sokan kifejezték, mennyit tanultak, nemcsak az építkezésről, hanem önmagukról, a földről és a közösség erejéről is. Visszatekintve, a tábor egy tanulságos, átalakító élmény volt mindannyiunk számára.

A projekt az Európai Unió támogatásával jött létre.

 

Add comment

Comments

There are no comments yet.